Makaria Roland – Verebélyi István – Nagy Szilárd – Somoskövi István
Baranyi Richárd – Gál Balázs
Cserék: Címer Sándor, Nagy István, Rebők Sándor, Rácz Bence, Szaka István, Koren Viktor
Első félidő:
Végig a mi csapatunk támadott, áttámadtuk szinte az egész 45 percet, de már ekkor is látszott, hogy a bírók nem nagyon akarják, hogy a csapatunk jusson tovább, több esetben is tévedett a játékvezetői hármas, nem kaptunk meg egy jogos tizenegyest és a leseket össze-vissza fújkálták be.
Második félidő:
A második félidőt ott kezdtük ahol az első abbahagytuk, a kapujuk elé szorítottuk az egy osztállyal feljebb lévő ellenfelünket. A félidő közepe felé beállt Címer Sándor.
A 71.percben kaptak egy szabadrúgást úgy 35 m-ről a kapunktól, a felívelésre kapusunk sajnos rosszul jött ki és ezzel a góllal vezettek 1-0-ra a vendégek. A gól után mintha kicsit megzavarodtunk volna de tovább ostromoltuk a lőrinciek kapuját. Az egyenlítés sajnos már nem sikerült.
Összefoglalva a meccset: Egész meccsen jobbak voltunk, mi birtokoltuk a labdát szinte 70%-ban. Az egész mérkőzés a lőrinciek térfelén telt el és csak kontrákkal próbálkoztak ellenünk mintha mi lennénk a magasabb osztályú gárda. A nagy mezőnyfölényt azzal tudta kiváltani az LVSC hogy ők 14-en voltak a bíróknak köszönhetően.
A vereség miatt ne bánkódjon senki, jövőre mi Megye 1-ben leszünk, míg ők a Megye 2-ben. Lőrinci ha ilyen játékkal fog előállni bajnokságában akkor nem sokáig fognak ott lenni.