Megérdemelten szerezték meg az Ifistáink a 3 pontot.
Kezdő csapat:
Molnár Tamás
Nagy István – Rácz Bence – Katona Tamás – Sági Ádám
Benkő Sándor – Petrovics Erik – Herczeg Attila – Hordós Gábor
Szabó Szabolcs – Madarasan Tibor
Cserék: Gulics Máté, Szaka László, Zsákai Bence
0-15 perc: A mérkőzés elején letámadtuk ellenfelünket és az első 4-5 percben csak az ő térfelükön zajlott a mérkőzés. Miután Csány kijött a szorításból akkor áthelyeződött a mérkőzés a középpályára. A negyed óra legnagyobb helyzete Szabó Szabolcs előtt adódott de mellé fejelte Benkő S. beadását.
15-30 perc: A mezőnyfölényünk a 22. percben hozta meg a gyümölcsét, egy igencsak jó indulatú tizenegyest kaptunk, Madarasant lökték a 16oson belül, de a 11-es kiléte kérdéses, a sértettünk nem foglalkozott ezzel és a kapuközepébe bombázta a labdát. 39. percben tovább nőtt előnyünk, Szabó Szabolcs lövésébe beleért egy vendégvédő és így csúszott a kapuba a labda.
30-45 perc: A csányiak csak pár lövés erejéig voltak veszélyesek, de azok sem mind találtak kaput. Az utolsó percekben újabb gólt szereztünk, a már megszokott Hordó szabadrúgás sem maradhatott el az akcióból, a 16-os és az oldal vonal közül ívelt középre ahol Herczeg érkezett és fejel megszerezte a 3. gólunkat.
FÉLIDŐ: Az első gólt egy kis bírói segítségnek is köszönhetjük, de az utána való eredmény magáért beszél. A játékunkba több hiba is benne van, de a Csány játékosai is rengeteget rontanak, mondhatni egymás hibáiból élt néha a két csapat.
45-60 perc: A második félidőre kicsit támadóbb szellembe jött ki a vendég együttes, gólt most sem sikerült szerezniük, de többször egy az egyben lőtték kapusunkba.
60-75 perc: A 62. percben Zsákai Bence állt be Benkő Sándor helyére.A csányi támadások kicsit alább hagytak, de még mindig ők voltak a veszélyesebbek. A 70. percben Szaka László állt be Szabó Szabolcs helyére.
75-90 perc: A 76.percben szépítettek, támadójuk a védő sorunk mögé betörve passzolt a hálóba. A gól után a középkezdés előtt Gulics Máté állt be Sági Ádám helyére és Molnár Tamás érkezett ki a mezőnybe. Gulics visszatérése után majdnem egyből meg is kapta első gólját de a csányi játékos a kapufára fejelt majd később a második hullámból érkező lövést védeni tudta. A 80. percben Mága Alfonz a csányiak irányítója szövegelésért megkapta második sárgáját és idő előtt kellett zuhanyozni mennie. Kb. 3 percre rá Szaka beívelését Madarasan kapásból lőtte a kapus kezei között a kapuba.
Összefoglalva: A második félidőre visszább estünk, és több labdát eladtunk. Szerencsére a csányiak nem jeleskedtek a befejezésekben.Összességében megérdemelten szereztük meg a 3 pontot. A mérkőzéshez hozzá tartozik hogy a csányiak örülhetnek hogy csak egy játékosukat állították ki.