0-15 perc: Ecséd fölényben kezdte a mérkőzést és már a 4. percben egy védői hibát kihasználva szerezték meg a vezetést, 1-0!Viszonylag gyorsan válaszolni tudtunk a gólra, a 9. percben a hazai kapus nem értette meg magát védőjével egy hazaadást követően ésSzabó Sz. a gólvonalról pöccintette be a hálóba, 1-1!
15-30 perc: Ecséd az egyenlítő gól ellenére is tovább hajtott és támadott, a 16. percben egy óriási ziccert hagytak ki majd a 25. percben Katona mentett a gólvonalról.
30-45 perc: Az ecsédi nyomás ellenére megszereztük a vezetést, egy bedobást Herczeg csúsztatott meg ami Szabóhoz került és az 5-ös sarkáról a rövidbe húzta a labdát, 1-2! A gól után 2 perc sem telt el és jött az egyenlítő gól, Madarasan kapásból lőtte volna ki a labdát a 16-oson belülről de rosszul találta el és a kezére pattant, a 11-est értékesítették. A félidő utolsó előtti percében, egy hazai játékos egyéni akcióját követően 3 játékosunkat is kicselezte és passzát az üresen érkező társa lőtte a hálónkba, így 3-2-vel mentünk félidőre.
FÉLIDŐ: Az első félidőben inkább Ecséd irányította a játékot. Látszott hogy a csapatunkból 2 alapember is hiányzik és hogy eléggé felforgatott csapat lépett pályára. A szünetben Szaka László helyére Szita Dávid állt be.
45-60 perc: Ecséd ott folytatta ahol az elsőt abba hagyta, ők irányították a játékot és nagy mezőnyfölényük volt. Az 53.percben Molnár Tamást kellett ápolni, sérült térdét ütötte be de szerencsére tudta folytatni a játékot.
60-75 perc: A 63.percben egy gyönyörű góllal szerezte meg a 4. gólját Ecséd, a hazai játékos egy beadás után ollózott a kapunkba, 4-2! Nagy István-t sérülés miatt lekellett cserélni helyére Fekete Gábor állt be, illetve Petrovics Erik helyére Zsákai Bence állt be.
75-90 perc: Az utolsó negyed óra alatt nem sok minden történt a pályán. Ecséd nagyobbra is növelhette volna előnyét de ez szerencsére nem sikerült nekik. Az utolsó 10 percre 2 serdülő játékos is beállt, Fodor Gergő, Herczeg Attila helyére míg Montvai Tamás Sági Ádám helyére állt be.
Összefoglalva a meccset: A csapaton nagyon meglátszott hogy Szaka István és Rácz Bence nem volt a pályán. A felforgatott csapat így is jól játszott a 60-70. percig, de utána leeresztettek és mintha feladták volna a meccset. A vereséggel 6 pontra meg közelítette a csapatot Petőfi aki Hortot hazai pályán ütötte ki 9-1-re.