Negyed órás késéssel kezdődött a mérkőzés, de az Ifjúsági csapatunk nyerni tudott és ezzel már 8 pont előnnyel tanyázik a 4. helyen.
Kezdő csapat:
Molnár Tamás
Nagy István – Szaka István – Katona Tamás – Benkő Sándor
Fekete Gábor – Madarasan Tibor – Rácz Bence – Hordós Gábor
Szabó Szabolcs – Szaka László
Csere: Sági Ádám
0-15 perc: Nagyon kiegyenlített játék folyt a pályán, egy szögletet követően a 13. percben Szaka István fejelt a hatvaniak hálójában és ezzel szereztük meg a vezetést, 1-0!
15-30 perc: A maradt ugyanaz a kiegyenlített játék is a gól után, mindkét csapat dolgozott ki kisebb helyzeteket de gólt nem sikerült egyiknek sem szerezni.
30-45 perc: A 42.percben egy beadás után Szabó Szabolcs lőtte kapásból kapura a labdát és a hatvani kapus bevédte a lövését 2-0-ás állással mentek a fiúk pihenni a félidőre.
FÉLDIŐ: Nagyon kiegyenlített játék folyt az egész pályán és csak a jobb helyzet kihasználásnak köszönhetően vezettünk már 45 perc elteltével 2-0-ra.
45-60 perc: A második félidőben az előnyünk nyugalmában mentünk ki a pályára és a Loki kezdettel nyomni és már az 51.percben megszerezték a szépítő gólt, 2-1!
60-75 perc: Tovább nyomott a hatvani egyesület és a 65.percben meg is szerezték az egyenlítő gólt. Szerencsére csapatunk gyorsan észlelet és a gól után egy felívelést követően Szaka Pisti fejelte le Hordósnak a labdát és lőtte ki a hosszút, újra vezetünk! 3-2!
75-90 perc: A Loki kicsit megszeppent a góltól és lehet kicsit el is fáradtak, és a meccs végéig maradt a középpályán való küzdelem.
Összefoglalva a meccset:
Végig kiegyenlített csata folyt a pályán, de a jobb helyzet kihasználásunknak köszönhetően sikeresen vettük az akadályt amivel már 8 pontosra növeltük az előnyünket a Loki előtt. A második félidőben inkább a védekezésre rendezkedtünk be és kontrákat vezetve próbáltunk veszélyeztetni. A kapukba a középpályás Molnár Tamás állt és remekül védte kapunkat, a 2 gólról nem tehetett.