A télen igazoltál Szántóra. Milyen csapatokban játszottál eddig?
Hatvanban kezdtem, fél évet voltam Hatvan serdülő csapatában. Onnan mentem az LVSC serdülőjébe.
Milyen sérülésed volt? Mennyi időt kellett kihagynod miatta?
13 éves koromban növőcsont gyulladást állapítottak meg a térdemben, eleinte nem volt vele semmi baj aztán később már futni se nagyon bírtam, visszamentem az orvoshoz és ott mondták h körül-belül 1 évet ki kell hagynom. Ez 2007 áprilisa körül volt tehát majdnem 2 évet kellett kihagynom.
Milyen érzés volt ennyi időt kihagynod? Várod a pályára való visszatérést?
Nem volt túl jó érzés, de muszáj volt kihagynom. Természetesen nagyon várom már az első meccset, és remélem, hogy normális játékkal tudok majd előrukkolni.
2 évig nem játszottál, miért pont a Z.S.E. mellett döntöttél?
Lőrincire nem akartam visszamenni, és a Z.S.E. egyik tagja megkeresett hogy igazoljak hozzájuk, és végülis nekem tetszett az ötlet és örülök, hogy így döntöttem.
Milyen sérülés után újra edzésben lenni?
Bár még csak 1 edzésen voltam, és ott sem szerepeltem túl jól, azért remélem hogy egy-két hét múlva már visszanyerem a formámat. De egyébként nagyon jó érzés volt újra pályán lenni. Na és persze csütörtöktől kezdődnek az edzések, nagyon várom már.
Milyen poszton érzed magad legjobbnak? Hol szeretsz a legjobban játszani?
Bal szélső középpályás poszton szeretek a legjobban játszani, úgy érzem, itt is megy a legjobban.
Eddig 1 edzésen voltál, hogy érzed milyen gyorsan fog menni a beilleszkedés a csapatba?
Úgy érzem hogy gyorsan. Nagyon jó a csapat légköre, mindenki segített a beilleszkedésben, remélem gólokkal vagy gólpasszokkal hálálkodhatok nekik.
Mit vársz el magadtól a tavasszal ennyi kiesés után?
Nem mernék ígérni semmit, de azért remélem minél hamarabb formába lendülök, és ha én nem is lődözném a gólokat, azért jó sok gólpasszt várok magamtól
Mire lesz képes szerinted a csapat a bajnokságban?
Sokat nem tudok mondani 1 edzés alapján, de ahogy hallottam, minimum a 3. helyre simán jók vagyunk.
Mit szeretnél elérni a csapattal?
Aranyérmet!! Mindig a legjobbra törekedek, és persze remélem hogy jövőre már játszhatunk volt csapatom, az LVSC ellen, ami számomra külön nagy jelentőséggel bírna. Na és persze nem úgy játszanánk ellenük hogy ők esnek ki, hanem mi jutunk fel.
Igaz, még csak most írtál alá pár hete, de vannak terveid a jövőre nézve az ifi után?
Egyenlőre nincsenek. Aztán ha huzamosabb ideig jól tudok játszani, majd pár év múlva visszatérhetünk erre a kérdésre, de természetesen szeretnék focizni a felnőtt csapatban is, majd ha eljött az ideje.
Még az LVSC-ben dolgoztál együtt Szabó Gáborral, milyen a kapcsolatotok?
Szerintem remek! Nagyszerű edzőnek tartom .
Kik a példaképeid?
Ronaldo és Guti. Ronaldo a valaha volt legnagyobb csatár, élményszámba ment nézni ahogy a védők a fejüket fogják a Fenomén mögött, és ahogy elfekteti a kapusokat… És Micsoda visszatérése volt a 2002-tes VB-n…Olyan sérülés után nem sokan tudták volna folytatni, mások meg sem próbálták volna…
Ha lenne lehetőségesed mit választanál, ifivel bajnoki címet vagy folyamatos kezdő szerepet a felnőtt csapatban?
Hát mivel még csak 15 éves vagyok, és még csak most írtam alá Szántóra, számomra már az is tökéletes eredmény lenne, ha az ifi csapatban stabil helyem lenne a kezdőben. Aztán majd később meglátjuk.