Körül-belül olyan 7 éves korom óta, de először így csak suliban, meg haverokkal, aztán pedig olyan 10 éves koromban igazoltam Apcra.
Kinek a hatására kezdtél el focizni?
Magam döntöttem így. Meg hát sok haverom is ezt a sportot választotta, és én sem akartam kilógni a sorból, és így én is játszottam, és megtetszett.
Kik a példaképeid?
Hát példaképek... Magyarok közül Gera Zoli, külföldiek közül pedig nagyon nagyon sok a technikás, példamutató játékos, de így példaképnek mondhatom pl David Beckham-et, Fernando Torres-t vagy akár John Terry-t is.
Mikor igazoltál Szántóra?
2008 őszén igazoltam Szántóra.
Milyen csapatokban játszottál eddig?
Apcon kezdtem el, aztán tettem egy kis kiugrót Petőfibányára, utána visszakerültem Apcra, és most pedig Szántón focizom.
Mi volt az-az ok amiért a Z.S.E.-be szerződtél?
Hát ez egy hosszú történet.... De én úgy vagyok vele, hogy fiatal vagyok, kikell próbálni mindent. És azért pont Szántót választottam, mert itt ismerek mindenkit, jóban vagyok mindenkivel, és egyáltalán nem bántam meg, hogy ide szerződtem. Jobban összeszokunk és akár a bajnoki cím is lehetséges lehet, nembiztos, hogy most, de sosem lehet tudni :)
Milyen poszton játszol?
Hát én már minden poszton játszottam:) A kapustól a csatárig... Apcon sokáig voltam középhátvéd, és középpályán is sokat játszottam ott. Ahogy Szántóra kerültem az edző ugy látta jól, hogy középhátvédként játszat ő is engem, aztán pedig feltett középpályára irányítónak, ami egy nagyon jó poszt és én is azt szeretem a legjobban. Remélem ott maradok. Egyébként ott játszom ahol az edző mondja:)
Milyen poszton érzed magad legjobban?
Középső középpályásként
Hogy érzed magad a csapatban? Milyen a csapat légköre?
Nagyon jól érzem magam a csapatban. Ha voltak is kis veszekedések, azokat mindig megoldottuk. Jó a csapat légköre. Hajrá Z.S.E!:)
Szerinted mire képes a csapat? Miken kéne javítani?
Legfőképpen az edzés látogatottságon. Nagyon sok a technikás játékos a csapatban. Mindenki győzni akar, ahogy én is. Szerintem csapatunk ott lesz a dobogón a szezon végén. Hogy milyen érem fog a nyakunkban lógni, arról pedig csak nekünk kell gondoskodni.
Mely poszton kéne erősíteni a csapatot?
Hátulra Szaka Pisti mellé kellene egy vagy két biztos védő. Csatárjaink megfelelnek, ezt Foxi bizonyitja is, a góllövőlistán elfoglalt 2. helyével. Középpályán is jók vagyunk. A kapusunk is jó. A védelmet kellene erősíteni
Mit szeretnél elérni a csapattal az évben?
Szerintem mindenki azt szeretné amit én. Az első helyet. Ha pedig ez nem jön össze akkor a 2. helyet.
Mik a terveid a jövőre nézve? ( Az ifi után)
Természetesen nem hagyom abba a focit. Ha lehet akkor ott szeretném folytatni Szántón a felnőttben.
13+1 Ki a legesélyesebb a bajnokság megnyerésére? Miért?
Eddig úgynézki, hogy a legesélyesebb ahogyan a tabella is mutatja az az ATE. Technikás, tehetséges játékosokból áll a csapat, akik már régóta együtt vannak, összevannak szokva. És most nem azért mert régi csapattársaim, vagy haverjaim, barátaim játszanak ott, de megérdemlik ha ők nyerik, nagyon sok munka van bennük.